

A család emberek egy csoportja, vagy több csoport kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy adoptáció. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak).
Az európai (nyugati) típusú társadalmakban a családot közvetlen leszármazással ("vérrokonság"), házassággal, örökbefogadással (vagy hasonló jogi kötődéssel) jellemzik. Számos antropológus vitatja azt, hogy a "vér" kapcsolata szó szerint értendő; mások pedig a nem-nyugati típusú társadalmakat hozzák példának, ahol a "vérrokonságtól" eltérő elvek érvényesülnek abban, hogy kiket tekintünk családnak.
A család funkcionalista felfogása szerint a családnak, mint egységnek komoly gazdasági szerepe van. Ide tartozik a termelés és fogyasztás. Ezek közül lényeges volt korábban a termelési funkció, mert a legtöbb esetben maga a család volt a termelőegység (parasztgazdaság, kisipari műhely). A családnak ezek a termelő funkciói nagymértékben csökkentek a nagy termelőszervezetek elterjedésével. Hasonlóképpen régebben a második funkció, a fogyasztás túlnyomó része a családban történt, a fejlett társadalmakban a fogyasztás növekvő része kerül a családon kívülre (például munkahelyi étkezés). A családok termelési és fogyasztási funkcióinak csökkenésével párhuzamosan erősödött a családtagok egymás közötti érzelmeinek a fontossága. Ennek hatása van magára a házasságkötésre és a házasság
felbontására nézve is: a múltban a legtöbb család különálló gazdasági egység volt, amelyek működéséhez egy-egy felnőtt férfira és nőre volt szükség, ma viszont könnyebben meg tud élni egy magányos felnőtt vagy egy szülő és gyermeke. Ezért a házasságkötés sokkal kevésbé gazdasági kényszerűség, és a házasság felbomlása sem teremt szinte leküzdhetetlen gazdasági problémákat. A gazdasági alapnak a családon kívülre kerülésével viszont a könnyebben változó érzelmek képezik a házasságot és a családot összetartó tényezőt.
Egy brit nyugdíjas azt állítja, hogy világrekordot állított fel, mert családfájában sikerült közel 10 ezer őst találnia. A több mint 2 évtizedes kutatást még az internet térhódítása előtt kezdte meg.
Gazdálkodók, szerzetesek, cowboyok, amerikai polgárháborús katonák, angol uralkodó - többek között ők szerepelnek Roy Blackmore terjedelmes családfáján. Az angliai Somersetben élő férfi azt állítja: sikerült 9390 ősre bukkannia családja történetének kutatásakor.
A 76 éves nyugdíjas férfi 28 évet töltött azzal, hogy összerakja családjának történetét. Időigényes elfoglaltsága nem volt olcsó, mivel közel 6 millió forintnak megfelelő fontot költött rá. Kutatómunkáját nehezítette, hogy azt még az internet térhódítása előtt kezdte meg, így gyakorlatilag be kellett utaznia egész Angliát, hogy archív dokumentumokban, temetői feljegyzésekben és népszámlálási adatokban bukkanjon rá családfájának kusza ágaira.
A férfinak sikerült egy Kr. u. 500-ban élt ősre bukkannia a feljegyzésekben, de a családfáját díszíti
Hódító Vilmos a 11. századból és Nagy Alfréd angol király a 9. századból.
"Akkor kezdett el érdekelni a dolog, amikor árvává váltam, és kíváncsi lettem családom hátterére" - magyarázta a férfi a különleges hobbiját, aminek eredményével benyújtotta pályázatát a Guinness Rekordok könyvébe is.
A korábban egy parfümvállalatnál dolgozó férfi bevallása szerint soha nem akart ilyen mélyre ásni, de ahogy több és több adatot talált, úgy kezdte egyre jobban érdekelni a távoli rokonok utáni vadászat.
A kétgyermekes családapa elmondta azt is: felesége mindvégig türelemmel fogadta, hogy hosszú órákat töltött dokumentumok böngészésével, és napokra elutazott.
Az egy családból való embereket rokoni viszonyuk (rokonsági fokuk) alapján különböző nevekkel jelöljük. A rokoni viszonyok elnevezésére több változattal találkozhatunk, illetve bizonyos elnevezéseket többféleképpen is használnak.
A rokonsági fokok és kapcsolatok az európai (nyugati) típusú társadalmakban általában az alábbiak szerint alakul.
o szülői rokonság (felmenői ág - apai ág, anyai ág):
o 1. fok: szülő: apa, anya (valakinek az apja, anyja; édesapa, édesanya; bizalmas: apu - valaki apukája, anyu - valaki anyukája, papa, mama)
o 2. fok: nagyszülő: nagyapa, nagyanya (bizalmas: nagypapa, nagymama, papa, mama)
o 3. fok: dédszülő: dédapa, dédanya
o 4. fok: ükszülő: ükapa, ükanya
o 5. foktól: szépszülő: szépapa, szépanya
o leszármazási rokonság (lemenői ág):
o 1. fok: gyerek: fiúgyerek, lánygyerek (valakinek a gyereke - fia, lánya)
o 2. fok: unoka: fiúunoka, lányunoka
o 3. fok: dédunoka
o 4. fok: ükunoka
o 5. foktól: szépunoka
o testvér:
o fiútestvér vagy fivér
o báty: valakinek az idősebb fiútestvére
o öcs: valakinek a fiatalabb fiútestvére
o lánytestvér vagy nővér (ez utóbbi csak többes számban, egyébként csak az idősebb lánytestvért jelenti)
o nővér vagy nén: valakinek az idősebb lánytestvére
o húg: valakinek a fiatalabb lánytestvére
o unokaöcs, unokahúg: valaki testvérének a fia vagy lánya
o unokatestvér: szülők testvérének gyermeke (unokafivér és unokanővér, illetve valaki unokabátyja, unokaöccse, unokanénje vagy unokahúga)
o másodunokatestvér: nagyszülők testvérének unokája
o harmadunokatestvér: dédszülők testvérének dédunokája stb.
o nagybácsi (valaki nagybátyja vagy nagybácsikája): szülő fiútestvére, szülő lánytestvérének férje
o nagynéni (valaki nagynénje vagy nagynénikéje): szülő lánytestvére, szülő fiútestvérének felesége
A régebbi könyvek olvasása során az itt leírtak nem feltétlenül igazak. Egy 1897-ben megjelent könyvben az ősök sora még így nézett ki: Apa - Nagyapa - Szépapa - Dédapa.
A házasság során kialakuló rokoni viszonyok megnevezése:
* férj, feleség
* sógor: testvér férje, illetve a házastárs testvére
* sógornő: testvér felesége, illetve a házastárs testvére
* após (ipa vagy ipam): házastárs apja
* anyós (napa vagy napam): házastárs anyja
* nász (-uram), nászasszony: gyermek apósa, anyósa
Forrás: WIKIPÉDIA vonatkozó oldalai
* Sok szülő többet foglalkozik a szomszéd gyerek viselkedésével, mint a sajátjáéval.
Graham Greene
* Az igazán nehéz helyzetben semmire sincs annyira szükségünk, mint egy szerető családra.
Carolyn Hax
* A kötelék mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
Richard Bach
* Szegény rokon: mindig távoli rokon.
Móra Ferenc
* Ha az öröklődés jön szóba, a tizenévesek szülei mindig egymásra gondolnak.
Laurence J. Peter
* A legfontosabb, amit egy apa tehet a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat.
Theodore M. Hesburgh
* Az anyai szeretet természeténél fogva feltétlen.
Erich Fromm
